Kékesi Zoltán: Kicsiny hasonmásaink

(…)

Az erdélyi Egyes-kő (románul: Magányos Kő) mintájára felépített állatkerti Nagyszikla abba az ideológiai és percepciós keretbe illeszkedett, amelyet az „etnikai tájnak” a 20. század elején, a mottóban idézett „történeti formáció” kelet-európai variánsaként elterjedt és különösen a trianoni döntés után a nemzeti mitológia fontos részévé vált fogalma jelölt ki. Az etnikai tájfogalom feladata Keményfi Róbert elemzése szerint az volt, hogy a Kárpát-medence egész területét érintően alátámassza a magyarság legitimitását, territoriális és történelmi kontinuitását és „táji kultúrfölényét”.

A KissPál Szabolcs munkájában is megidézett Teleki Pál (13. kép) geográfusként és politikusként ebben az összefüggésben a Kárpát-medencéről nem pusztán mint „magyar” tájról, de egyben „mint ťnagyhatalmi tájŤ-ról, sőt ťfaj-tájŤ-ról beszélt” . Erdély, amely, írja Teleki később, a második bécsi döntés előtt, „kicsinyben hasonmása az egész magyar medencének, Magyarországnak” , e földrajz kitüntetett pontja. Az 1909 és 1912 között épített Nagyszikla körüli diszkurzív mezőt Trianon után (és óta) ezért az a „szimbolikus térfoglalás” határozta meg, amelynek egyik formája – Feischmidt Margit definíciója szerint – „a nemzeti lét szimbolikus kiterjesztése olyan területekre, amelyek politikai értelemben nem tartoznak az országhoz” . Az Állatkert ilyen módon egy virtuális ideológiai-politikai vita terepe is (10. kép), hiszen a századelőn végrehajtott felújításának egyik fontos építésze, Kós Károly a transzilvanizmus egyik jelentős képviselőjeként épp egy multietnikus, és mind a romániai, mind a magyarországi hatalmi aspirációtól független Erdélyt képzelt el. (…)

 

tovább: Magyar Lettre Internationale, 2012, N:86. p 62.