Az álságos látványokat megidéző cím látszat-alliterációi persze saját kényszerességek, egyúttal azonban mégis hiteles kulcsszavakkal rajzolják meg azt a térképet, melynek a tárgyi földrajz és spirituális éghajlatrajz között billegő élményközösségi alapja nem kizárólag a tájfutás vagy a szakrális néprajz érdeklődési területébe gyökereznek, hanem társadalomtörténeti üzenetei is vaskosan vannak. A műalkotások művi világokat megidéző vagy fölháborodottan elutasító interpretációi ugyanis részben a misztikus világok iránti érdeklődést használják ki önnön reklámjuk céljaira, de élnek olykor azzal is, hogy korunk vallásosságának alapvető témakörei sokszor válnak a társas cselekvések közösségeink világnézetévé is. A társadalomkutató, a kortárs esztétikai elemző számára a hetvenes évek óta életképes terep a mitológiákat megidéző viselkedésmódok imitálása, ami jóllehet nem biztosan a sajátunk is, de a ténylegesen létező alternatív vallások, mitológiák építésére fókuszáló kulturális alakzatok, vallásnézeti társadalmi körök éltető szférája akkor is létezik, ha a misztikus születések Claude Lévi-Strauss, Mircea Eliade vagy Mary Douglas által megfogalmazott struktúrái ilyen irányokba sosem is kanyarodhattak vagy kanyarodtak el. Mi több, a kultikus interpretációk övezetében a tradíciók, az önképek, a küldetéstudatok megannyi eleme kézenfekvően nem is hagyná, hogy mindezt a mítoszformálásnak az a technológiája hassa át, amely a nemzetfogalmak mai, huszadik századi vagy konstans módon romantikus-romantizáló kultusztörekvéseit jellemezte.

(…)