A tárgyi földrajz és spirituális éghajlatrajz között billegő cím mégcsak nem is hiteles kulcsszavakkal rajzolja meg azt a térképet, melynek élményközösségi alapja nem kizárólag a tájfutás vagy a szakrális néprajz, hanem társadalomtörténeti üzenetei is vaskosan vannak. A misztikus világok iránti érdeklődés nemcsak korunk vallásosságának alapvető témaköre, hanem társas cselekvési közösségek világnézete is. Nem biztosan a sajátunk, de ténylegesen létező alternatív vallások, mitológiák építésére fókuszáló kulturális alakzatok, vallásnézeti társadalmi körök éltető szférája akkor is, ha a zsidó misztika ilyen irányokba sosem is kanyarodhatott vagy kanyarodott el.

Sőt, a törvénymagyarázati tradíció, az önkép, a küldetéstudat megannyi eleme kézenfekvően nem is hagyná, hogy a mítoszformálásnak az a technológiája hassa át, amely a nemzetfogalmak mai, huszadik századi vagy konstans módon romantikus-romantizáló kultusztörekvéseit jellemezte. Talán innen nézve is kihívó az a világ, amelyben a kollektivisztikus közösségi fogyasztásra és univerzális politikai nemzetépítésre hangolt politikai földrajz megalkotja és kultuszokba gyökereztetve meg is építi a szimbolikus nemzetformálás kultikus intézményeit, színtereit, jelképeit, “teremtett tradícióit”.

(…)