A. Gergely András: Műsziklától a megfigyelőtoronyig (peri-mikro-szkóp, 2021, HU)

Sajátosan csalafinta cím, melynek egyenként majdnem minden szava nemcsak rendszer-szerű és rendszer-szintű képzet, de szimbolikus politikai üzenet is… A reflexió pedig azért nem túlzott vagy téves, mert maga az „objektum” is csak bizonyos őrtornyok magasából, de ugyanakkor a folyamatok történeti szemléjével belátható világ. Valaminő tárgyi földrajz és spirituális világok közötti térben ugyanis jelen van körünkben olyan térkép is, melynek élményközösségi alapja nem kizárólag a tájfutás vagy a szakrális néprajz, hanem éppen a társadalomtörténeti üzenetek körei. A misztikus világok iránti (mindegyre terebélyesedő) érdeklődés nemcsak korunk vallásosságának alapvető témaköre, hanem társas cselekvési közösségek létmódja, értékrendje, világnézete is. Mindez persze nem biztosan lehet mindenkor a sajátunk, de ténylegesen létező alternatív vallások, mitológiák építésére fókuszáló kulturális alakzatok, vallásnézeti társadalmi körök éltető szférája kel életre akkor is, ha a misztikus tradíció, a társadalmi-nemzeti önkép, a magyarságos küldetéstudat megannyi eleme kézenfekvően nem is hagyná, hogy a mítoszformálásnak olyan technológiája hassa át, amely a nemzetfogalmak mai, huszadik századi vagy konstans módon romantikus-romantizáló kultusztörekvéseit jellemezte.

Mondhatnánk: innen nézve is kihívó az a világ, amelyben a kollektivisztikus közösségi fogyasztásra és univerzális politikai nemzetépítésre hangolt politikai földrajz megalkotja és kultuszokba gyökereztetve meg is építi a szimbolikus nemzetformálás kultikus intézményeit, színtereit, jelképeit, „teremtett tradícióit”. Ehhez azonban szinte semmi más nem kell, mint iránymutató eszmére fogadókész társadalmi tömeg, vagy „hitelesítő” eszmekört konstruálni képes társadalmi üzletág, s néhány jelkép, melyek történeti-szimbolikus kisugárzása azután már szinte magától is megteremti az újat igénylő, valamiben hinni kész laikus teremtményt. A hinni-képesség viszont még sem teremtője, sem megépítője nem lesz a félelem légkörének, a megépített tradíciónak, a konstruált új nemzeteszméknek, melyek teremtett hagyományt formálnak valamely kedvezőbb tömeghatás kedvéért – mégpedig öngeneráló mivoltában egészen a drámai kimenetelig engedi eljutni a varázsolt világ eldurvulását. Egy ideig csupán nemzeti mítosz, azután ügy, majd ürügy, végül lőtorony és határpalánk lesz belőle. Addig is elvan, akár mint nemzeti csemege, akár mint népéletrajzi esemény, új identitás-földrajzi komponens, vagy mitologikus vallási irányzat megújult változata.

(…)

tovább: peri-mikro-szkóp